El Camino, Portrék

Nem tudnám megmondani, hány emberrel találkoztam és beszélgettem az úton de nem tévedek nagyot, ha ezer körüli számra gondolok. Többségük minden napi emberke, ne értsük félre ezt a kifejezést, ez nem minösítés csak azt jelenti, hogy nem beszélgettem velük vagy ha igen nem maradt különösebb emlékezni való de jó páran igen csak színes egyéniségek voltak.

Találkoztam emberekkel Argentinától New Zelandon át, Japánon, Koreán keresztül a Fidji szigeteken élökkel, norvégokkal, németekkel, magyarokkal. kanadaiakkal, izlandiakkal, osztrákokkal, amerikaiakkal, olaszokkal és még ki tudja mennyi más országból való lelkekkel. Ami mindenkiben közös volt, az elszánáson kívül, hogy végig járjuk az utat, az a felszabadultság s szellemi frissesség, nyitottság a többi utitárs felé. Sokan voltak akik valamiféle fogadalmat tettek s jó páran olyanok is akik akik valmi feloldást, segítséget vártak az út teljesítésétöl. Nem volt kevés azok száma sem, akik "csak" kikapcsolódást, a minden napi gondokból való kiszakadást akarták elérni.

Ezek közül az emberek közül szeretnék bemutatni néhányat. A nevek kitaláltak, nem mindegyiknek a nevére emlékszem, de ez nem is fontos.

Wolfgang Németországból.

A germán óriás. Két méter magas 110 kg-os kovácsmester, mintha az 1800-as évekböl maradt volna vissza. Lábszár középig érö söték kék lenvászon tunika, vastag bör övvel összefogva a derekán, a ruha eljére a fésüs kagyló hímezve. Az övön mindkét oldalon egy-egy kis bör táska. Mezítlábra, egyszerü, vékonytalpú cipö.
Két börböl készült tarisznya, átellenesen vállon hordozva s egy legalább 250 cm-es bot, husáng, melynek a tetejére ivótök s a fésüs kagyló rákötözve. Az öltözéket egy úszósapka szerü fejfedö egészíti ki, vászonból. Egy Frankfurt melleti kis faluban üzi a mesterségét, nös, két gyereke van. Természetesen szöke és kék szemü. A negyvenes évei elején járhat. Az egész jelenség kirívóan más mint a sok modern csudacuccokkal felszerelt tömeg. Kitünöen beszél angolul, nem probléma a társalgás. A nagy és erös emberek, szelídsége, magabiztossága sugárzik belöle. Minden nap mos, mert az általvetökben csak egy váltás ruha fér el. Fürgén gyalogol s pontosan fogalmaz. Állandóan kész a nevetésre, az utat fizikai eröpróbának tekinti, nem ritka, hogy 35-40 km-t is megtesz egy nap. Az úton jöttem rá, mondja, hogy milyen picike és elesett az ember. Elmerül a napi taposó malom gondjai között s nincs ideje semmire sem. Élünk mint hangyák, rohanunk olyan dolgok után amire nincs semmi szükségünk de ami a kezünk ügyében van, azzal nem törödünk. Na megyek, te lassú vagy, mondja. Többet nem találkoztunk.

Hannah, Norvégiából.

Alacsony, picike asszony, hófehér hajjal, 74 éves. Ránctalan, síma arcán állandó mosoly és szelíd szeretet látható. Mindig feketében. Háromszor talalkoztam vele, kétszer hosszabban beszélgettünk. Az egyik alkalom Foncebadonban volt, ott ismerkedtünk meg. Tikkasztó meleg, 30 fok fölött, pedig 1300 m-nél is magasabban voltunk. A faluban talán 5 épp ház van, abból 3 zarándok szállás. A szállás elötti asztalnál üldögéltek s egy szabad szék volt pontosan Hannah mellett. Mint kiderült, ugyan azt a sört ittuk, s elkezdtünk beszélgetni. Pár perc múlva jött a pincér fiú s mondta Hannahnak, hogy bent már meg is terített neki. Legközelebb Ponferradában talalkoztam vele, egy szobába kerültünk a szálláson. Régi ismerösként üdvözöltük egymást, majd mindegyikünk ment a dolgára. Én mosni, Hannah vásárolni. Este nagyon szép idö volt s a szállás árnyékos kertjében ültem le vacsorázni. Hideget ettem, francia kenyér, sonka, olajbogyó, sajt és egy üveg jófajta spanyol vörös bor volt a vacsorám. Pár perc múlva megjött Hannah s amikor meglátott, mellém telepedett. Beszélgetés közben elmondta, hogy egy éve halt meg a férje, akit hat hónapig ápolt s a férje halála után határozta el, hogy megjárja az El Camino-t. Az egész családja igyekezett lebeszélni öt az útról, mondván, hogy ilyen idös korban már nagyon veszélyes lehet az út. Voltak nehezebb és könnyebb napjai de mindig vidám, mosolygós volt. Nem szabott magának határidöt, odaér majd amikor megérkezik. Amikor az útról kérdeztem, azt mondta: Egész életemben dolgoztam, mindig másokra figyeltem, a férjemre, a gyerekeimre, az unokáimra, magamra soha nem hagytam semmi idöt. Amikor a férjem meghalt, 48 éves házasok voltunk, azt hittem mindennek vége. Az El Camino-ról sokat hallottam s tudtam, nekem végig kell menni ezen az úton. Amikor elkezdtem nagyon nehéz volt. Nem hittem volna, hogy eljutok eddig. Azután egyre könnyebb let. Egyre többet foglalkoztam magammal, az életemmel s rájöttem arra, hogy minden ami nehéz volt az életemben e felé az út felé mutatott, erre készített fel, még akkor is, ha nem tudtam róla. Most hogy az úton vagyok tökéletes békében vagyok magammal és a sorsommal. Nem számít az, hogy hány éves az ember, mert ha az út hívja akkor végig is tudja csinálni. Azt hiszem életem legjobb döntése volt, hogy elindultam. Hogy megérkezem-e? Nem fontos. A fontos az, hogy olyan élménnyel lettem gazdagabb amit már nem is reméltem az élettöl.

John, Dél-Afrika

64 éves, biciklivel járja az utat, Leon-ból indult s hat nap alatt tervezi megtenni az utat Santiago de Compostela-ig. 45 éves koráig egy bankban dolgozott, ahol az igazgatóságig vitte s egy nap mindenböl elege let, kilépett. Fél év múlva pénzügyi tanácsadóként befektetéseket kezdett kezelni, magán embereknek. 56 éves korára elérte azt, hogy ha 80 évig él, akkor sem lesznek anyagi gondjai. Elkezdett utazni, bejárta a fél világot legutóbb a Himalája alaptáborába szervezett úton vett részt. 3800 m-röl indult az expedíció s a 4500 m-en lévö alaptábort 1 hét alatt érték el. Napi 100 m-t haladtak vertikálisan ami 800-1200 m-es távolságot jelentett. Ez után határozta el, hogy a Camino-t megjárja. Egyedül él, két felnött gyereke van. Az O Cerebreiro-ról való lejövetelt élete legnagyobb kalandjának mondta. “Volt olyan szakasz, ahol 65 km-es sebességgel jöttem lefele”, mondja s vigyorog mint egy kölyök. Beszélgettünk a dél-afrikai politikai helyzetröl, a változásokról, Kanadáról, kétszer volt Vancouver-ben, arról, hogy milyen nehéz ma az ifjúság helyzete, no meg az idöseké, a gazdasági válságról, meg sok egyébb mindenröl. Amikor az útra terelödött a szó, elgondolkozva mondta; “Van otthon egy barátom aki bankigazgató volt, a felesége pedig jól menö jogász. Egy napon mindenüket eladták, úgy ahogyan mondom, mindenüket, s az egész cuccuk ami megmaradt, belefért egy-egy hátizsákba. Elindultak gyalog, bejárták Dél-Afrikát, azután Afrika több országát, majd Ázsia következett. Mindenhova gyalog. Egyszer amikor otthon voltak találkoztam velük s beültünk valahova ebédelni. Azt mondták nekem, hogy ennyire elégedettek, egészségesek, nyugodtak, soha életükben nem voltak még, mint azóta, hogy mindenüket eladták s nincs semmi tulajdonuk. Az utazás, gyalog teljesen kielégíti öket. Akkor még javában dolgoztam s el nem tudtam képzelni, hogy lehet valaki ennyire hülye, hogy mindent feladva csak teng-leng a világban, minden komolyabb cél nélkül. Elég volt 3 nap az El Camino-n, hogy teljesen megértsem öket. Soha, sehol, bármerre is jártam, nem éreztem azt a megbékéltséget, nyugalmat amit itt az úton erzek. Most megállok egy színes bokor elött, egy kis pataknál s nem érdekel, hogy mikor érek “oda”, mert tudom, hogy mindenképp oda fogok érni. Hogy mikor, az egyáltalán nem fontos. Azt hiszem erröl beszélt a barátom, amit én most 15 évvel késöbb értettem meg s ezt csak ennek az útnak köszönhetem.”

K.

Junius 3 - 7, Santiago, Finisterre, Madrid, Budapest

Az en Caminom Sarriaban ert veget. Nem tudok rendesen menni, hatizsakkal meg rosszabb. Megvettem a vonatjegyet Santiagoba, fajo szivvel, csalodottan de nem elegedetlenul. Azt hiszem mentem amig tudtam de ennyi. A piheno napokat 60 km-rel elobb kellettt volna tartanom  akkot talan. Feladasrol szo nincsen, abba kellett hagynom.

3.-an reggel 8:30-kor indultam Santiagoba. A Corunaban at kellett szalnom, 1/2 1-re erkeztem Santiagoba. Megkerestem a turista informacio hivatalat s ott kaptam egy listat az igenybe veheto szallasokrol. Privat szallast kellett keresnem, mert csak azokon lehet tobb mint egy ejszakat eltolteni. 13 Euroert talaltam egy helyet, igaz a varos tulso vegen volt. Elmentem a katedralishoz korul jartam majd bementem. A templom elotti lepcsofeljaro egyik sarkaban egy csomo bot volt letamasztva, gondoltam nem illik bottal menni a templomba, en is letettem az enyemet. Bent a templomban leultem egy kicsit, Faradt is voltam, kint volt vagy 32 fok, nyomott volt a hangulatom is, hogy nem hivatalos, hanem csak turista minosegben vagyok jelen, jolesett leulni. Ultem vagy 10 percet, kipihentem magamat s megnyugodtam, ereztem, hogy helyes dontest hoztam akkor, amikor nem folytattam tovabb a gyaloglast. Az en Caminom, most, Sarriaban ert veget. Csalodott vagyok? Igen. Elegedetlen? Nem. Megtettem amit tudtam, kicsivel tobbet is, nem tehetek szemrehanyast magamnak azert, mert a terdem nem birta. Felalltam s korbe jartam a templomot, most mar megnyugodva, a fotozasra figyelve. Majd egy orat toltottem el bent s mikor kijottem, nem talaltam a botomat. Ez volt a masodik bot amit a Camino alatt "elveszitettem". Ezt jobban sajnaltam mint az elsot, azt vettem, ezt kaptam. Prima mogyorofa bot volt, tobb mint 300 km-t volt velem. 

Meg maszkaltam az ovarosban, majd olyan 5 ora korul, kiertem a szallasra, ekkor mar nagy szuksegem volt a pihenore. Volt internet s a tegnapi MALEV-nak kuldott levelemre vartam a valaszt, at akartam cserelni a jegyemet junius 14-rol 7.-ere. Rossz hir; a jegy nem cserelheto, meg rafizetessel sem. Tenyleg rossz hir, mert el nem tudtam kepzelni, hogy mit lehet csinalni Santiagoban egy hetig.

Megkerestem az interneten a A MALEv madridi kirendeltsegenek az e-mail cimet s irtam nekik is elsirankozva a bajomat. Este megint beleneztem az e-mailembe s megjott a valasz, lefoglaltak egy jegyet nekem a keddi, 7.-ei, Madrid - Budapest jaratra es hetfon szoljak vissza, hogy kell-e a jegy. Visszairtam, hogy szeretnem tudni azt is, hogy mennyit kell rafizetni?

4.-en reggel elhataroztam, hogy kibuszozok Finisterre-be. Az ut tobb mint 3 oras de a busz eleg kenyelmes. A picike halaszfalu a latin Fini de Terra, a Vilag vege, szavakbol kapta a nevet, ugyan is a XI, XII. sz.-ban nem tudtak, hogy van-e valami az oceanon tul. Finisterre egyebkent az europai szarazfold leg-nyugatibb pontja. A kicsike falu 1 ora alatt bejarhato. Leultem a kikotoben s fel hat leven megvacsoraztam. Ettem egy egy spanyol halaszlevet, soupa del mares, kagylok, polipok, mindenfele herkentyuk a rizses, safranyos leben, nagyon finom volt. Utana egy paella ami szinten a tenger gyumolcseivel volt tele rakva. Ittam hozza egy fel liter vorosbort, majd elmentem szallast keresni. A "rendes" zarandok szallasra nem mehettem, mert ott csak azok kaphatnak szallast, akik gyalog mentek a falucskaba, maradt a szalloda. Felkeszultem egy 40 euro koruli osszegre de szerencsere ahova mentem, ott "csak" 30 eurot kertek. Gondoltam egyet s mondtam 25-ot fizetek. Eloszor a no nem akarta elfogadni de amikor elindultam kifele utanam szolt, hogy rendben. Mondom de a reggeli is benne van. Ekkora pofatlansagra nem szamitott s szinte automatikusan bolintott. Lecuccoltam, csak a halozsakot meg a dzsekimet vittem magammal, s neki az utnak a vilagito toronyhoz. Mikor kiertem a falubol, 10 perc, s meglattam, hogy felfele kell menni, majdnam visszafordultam. Felfele nem volt annyira rossz de ha felmegyek le is kell jonnom s az volt fajdalmas. Mindegy, ha mar idaig eljottem, felmegyek. 4 km emelkedo, de szerencsere aszfalton. 80 perc alatt felertem, meg boven volt idom a 10:03-as naplementet elerni. Kicsit maszkaltam, fotoztam majd a szalloda teraszan, termeszetesen Nyugatra nez, elszopogattam egy konyakot es elszivtam egy Monte Christo szivart, majd lementem a sziklakhoz kivalasztani a helyet ahonnan fotozni fogok. Majd egy orat kellett varni az esemenyre de megerte. Az ido nem a legidealisabb, paras es felhos volt de olyan 15 km-es latotavolsaggal.

Bekes, szelid csond vett korul bennunket s a beszelgetesek is halkan folytak, valahogy nem illett a hangos szo a helyhez es a helyzethez. A "menetrend szerint" 10:03-kor lebukott a nap. Szurkuletbe fordulo sotetben setaltunk lefele a hegyrol, meg mindig az elmeny hatasa alatt.

Masnap delelott visszutaztam Santiagoba s "megbeszeltem" a busz vezetojevel, aki csak spanyolul en viszont magyarul es angolul tudva, hogy a vasut allomason kitesz, hogy megvegyem a helyjegyet a madridi vonatra. 

A penztaros kozolte, hogy a ma esti vonatra minden jegyet eladtak, csak a hetfo delutanira van meg hely. Kertem egyet mire o kerte az Europass-omat. Persze nem volt nalam, anelkul pedig nincs helyjegy. Visszabattyogtam a szllasomra, 4 km, majd vissza az allomasra de mar az Europass-al. Egy masik penztaros volt ott aki szinten mondta, hogy ma estere nincs jegy csak holnapra. Kertem nezze meg, hatha valaki visszamondta a helyet. Megnezte s mondta hogy a mai nap az en napom. 1 hely meg volt. Megvettem, vissza az allomasrol a szallasra, osszepakoltam majd vissza az allomasra immar a hatizsakkal. Formaban maradtam, ma is gyalogoltam 20 km-t. 

A jegyem masodosztalyra szolt, rendes ulohely de a 9 es fel oras ejszakai uton nem sokat aludtam. A vonat egy oras kesessel, hetfon reggel 9-kor ert Madridba. Megkerestem a szallasom s 10-kor mar az e-mail-emet neztem. Victor de Lopez, hogy is hivhatnak maskepp, valaszolt, hogy nem kell rafizetni a jegyre, atcserelte s kedd reggel 8:30-kor indulhatok.

Ki szerettem volna hasznalni a napomat s elmentem a Prado muzeumot megnezni, nem minden nap lathat az ember Goya es Velázquez kepeket. A muzeum, hetfo leven, zarva. Fenykepezgettem, elmentem a piacra, a kiralyi palotat megneztem majd csak csatangoltam a varosban estig amikor is visszamentem a szallasra s lefekudtem. Masnap reggel 5-kor keltem, rendbeszedtem magamat majd az elso metroval ki a repterre s 11:40-kor mar Ferihegyen landoltam. Az Utnak itt volt vege.

Santiago
Finisterre
Madrid

Junius 2 csutortok, Sarria

Reggelre az egesz ejszakas piheno es az Advill ellenere sem javult a helyzet. lapos talajon es felfele nehezen de tudok menni, lefele csak nagy nehezsegekkel. Azt talaltam ki, hogy itt maradok meg egy napot, hatha tudom folytatni egy hosszabb pihenes utan. Csinaltam par fotot itt a kozeli templomrol es nehany utcarol de csak uldogelek s hasznalom a netet remelve, hogy holnapra jobb lesz. Ha nem javul a terdem, akkor nincs mit csinalni, abba kell hagynom. Nagy csalodas lenne, hogy a testem cserben hagy, mert pont a testem segitett abban hogy az elso napok mentalis nehezsegeit atveszeljem, mert a testol az a jelzes jott: ne legyel kishitu, latod jobban birod mint gondoltad, gyerunk tovabb. Nagyon remenykedem, hogy holnapra csak jobb lesz.

Sarria

Junius 1 szerda, Sarria

Samos utan 2 km-rel az osveny ketfele agazik, az egyiken 12 a masikon 16 km-t kell menni Sarria-ig. Balga fejjel nem neztem csak kovettem egy nagyobb csoportot s persze a hosszabb utra kerultem. A konyvem szerint az utnak lejteni kellett volna, itt meg kemeny emelkedok es meg kemenyebb lejtok kovettek egymast. Mar nem fordultam vissza pedig azt kellett volna tennem. 12 km-en keresztul se egy falu se egy hely ahova le lehetett volna ulni. Kb 500 m-rel egy kavezo elott, nem lehetett latni es tudni sem, mert nem jeleztek, mintegy 3 oras gyaloglas utan megalltam. Elegge fajt mar a terdem, muszaj volt megallni. Ettem a tegnap elkeszitett szendvicsbol, majd egy 30 percnyi piheno utan mentem tovabb, helyesebben araszoltam. A terdgumi ellenere is nehezemre esett minden lepes. Sulyt szinte nem tudtam tenni a bal labamra s csak egy bizonyos szogben tudtam ralepni a terdem miatt. A kavezoban ittam egy kavet s ujabb 15 perc elteltevel elindultam. Nem volt kedvem de muszaj volt, mert a nagy semmi kozepen voltam, nem maradhattam ott. Ami erdekes volt, az elso 10 km-t nagyon jol birta a terdem, akkor mar reg kellett vlna pihenni, de nem tudtam igy hirtelen jott megint a fajdalom. Az utolso 4 km-t harom (3) ora alatt tettem meg. A szallason elottem pont egy kanadai ferfi jelentkezett be, o Nanaimo-bol jott, ez a nyugati part, s egy kicsit dumaltunk. Eszrevette, hogy santitok, nem volt nehez, s mondta, hogy tud adni egy terdvedot, probaljam ki azt is. Lefekudtem s egy ora pihenes utan, alig tudtam labra allni. El akartam menni, kajat venni  de 100 m utan visszafordultam. Ujabb ket ora fekves utan el tudtam menni az uzletbe ami kb 800 m-re volt, bevasaroltam, majd visszasantikaltam. Felmenni az emeletre ugy kikeszitett, hogy megint lefekudtem s egy fel ora pihenes utan lesantikaltam enni. Jo ido volt kiultem a napra s talalkoztam egy kanadai francia novel akivel San Justo de la Vega elott talakoztam, szegenynek vissza kellett mennie vagy 2 km-t mert a piheno helyen felejtette az uti patikajat. Azt mondta, hogy ne csak pihentessem, hanem vegyek be fajdalom csillapitot is amely egyben gyulladas csokkento is. Nem szedek soha semmifele gyogyszert de most megfogadtam a tanacsat. Most a kanadai ferfi altal adott terdvedot viselem, nem sokkal jobb, ugyanugy faj a terdem. Semmit nem neztem meg a varosbol csak pihentem.
Nagyon el vagyok keseredve, mert ha nem tudom folytatni akkor nem tudom lesz-e meg lehetosegem az eletben megtenni ezt a hatralevo 108 km-t. Eddig legyalogoltam 404-et.

Majus 31, kedd, Samos

A reggeli indulas nagyon nem akarodzott. Huvos, kodos, csepergo esos ido mindossze +5 fok. Gondoltam el tudok menni Sarria-ig mert jo gyaloglo ido volt.Triacastellaban megalltam egy kavera, 9 km-rel az indulas utan, majd mentem tovabb. Annak ellenere, hogy lefele mentem egesz jol birta a terdem, csak neha "ereztem" egy kicsit. Samos-ban akartam ebedelni, majd menni tovabb de nem lett belole semmi. Samos elott 2 km-rel kikeszult a bal terdem. Tegnap elott mar jelzett egy kicsit, tegnap ereztem, ma del korul alig tudtam ralepni. Mire Samosba ertem, rendesen santitottam. Igy nem tudtam tovabb menni, maradt a mai napra a 18 km. Elsantikaltam a patikaba, persze elfelejtettem, hogy szieszta ideje van, de szerencsem volt, mert a patikusno a szemkozti szalloban akart volna ebedelni de latta, hogy valaki be akar menni az uzletbe, igy atjott. Kinyitotta a patikat nekem s kerdezte mi a problema. Mondom a terdem, szerncsere egy keveset beszelt angolul, kitett 5 terdvedot. Kerdeztem melyiket ajanlja, mire nem a legdragabbat hanem a szerinte legmegfelelobbet mutatta. Felprobaltam, megvettem, 15 eurom banta. A terdgumival konnyebben mentem de ereztem, hogy van terdem. Gyors szamvetes utan kiderult, hogy napi 16 km-t kell mennem s akkor junius 9.-en beerek Santiagoba, Nos ez teljesithetonek latszik.
Du megneztem a falucska egyetlen neveetesseget az V. sz.-ban alapitott Bences kolostort. Az eredeti epuletbol semmi nincsen mar a legregebbi fal a XI. sz-bol valo amelyen az ajto felett a "tokeletes" kereszt lathato. A kereszt koruli kor a tokeletesseget, mig azt korbefono ornamentika a vegtelen szeretetet jelkepezi. A monostor eleg nagy resze 1951-ben leegett de fenykepek es leirasok utan kepesek voltak az eredeti allapotokat visszaallitani. ez alol a freskok a kerengo folyosolyan, kivetelek.
A mai vacsoram szardinia, olajbogyo, kenyer es sajt volt, nagyon jol esett. Remelem a pihenes segit a terdemnek.


Samos

Majus 30,, hetfo O Cerebrio - Fonfria

Villafrancabol busszal mentem Piedgrafit-aba ahonnan 4 km maszas az O Cerebreio. 1 ora 50 perc alatt felkinlodtam magamat s majd egy orat toprengtem, hogy maradjak vagy menjek tovabb. Ugy dontottem tovabb megyek. Nagyon esore allt de mire a falucska vegere ertem kisutott a nap. Hatizsak le, dzseki le, keszult par fenykep is majd tovabb. Eleg jol mentem enyhen lejtos terepen 7 km-t 1.5 ora alatt tettem meg.A kovetkezo 2 km-t megsznvedtem egy jo meredek emelkedo ami egy oramba kerult. Az emelkedo vegen, mint a meseben, egy bar. Lerogytam s pihegtem vagy 5 percig, majd rendeltem egy kavet. Fonfria 3 km-re volt, lejtos ut de lassan haladtam, mert elkezdtem "erezni" a terdemet. 1 ora alatt elertem a szallast, epp elkezdett esni. Akik utanam 25 percel erkeztek, mar jol elaztak. Eredetileg azt gondoltam Triacastellaig megyek, de az eso es a terdem miatt gondoltam, jobb ha pihentetem.

O Cerebreio

Majus 29, Villafranca del Bierzo

Kellemes tempoban gyalogoltam az enyhen emelkedo terepen s mar 11-kor itt voltam. Ittam eg kavet majd bejelentkeztem a szallasra s elindultam a varost fenykepezni. Mire eppen korbe mentem s leultem a foteren egy sorre, elkezdett esni az eso. Jo fel orat esett majd elallt. Visszamentem a szallasra s megebedeltem, sonkas, zoldborsos, sargarepas keszetel volt, mikoroban melegitettem meg, jol is esett, konnyu kaja volt.
Villafranca egy nagyon helyes szep kis varos a svajci hegyi falvakra emlekeztet engem, persze elhagyva az elhagyatott es romlo hazakat. Tisztasag es rend mindenhol, baratsagos emberek, udvarias kiszolgalas. Jol ereztem magamat a varosban. A szallas egyszeru de nagyon tiszta es jol felszerelt. Vegre van WI - FI hozzaferes az internethez, most raszantam a delutant, hogy potoljam a beirasokat es kepeket is tegyek fel.
Este a lencse konzervet fogom vacsorazni, nagyon hazai izunek talatam.
A holnapi napot meg nem tudom, hogy hogyan lesz. 20 km-re innen kezdodik az ujabb hegymenet, amit nem vallalok. Az az eldonteni valo, mivel ez a varos ahol busz jarat meg van s ahonnan tudok buszozni, kikerulni a hegyet, O Cebreiro, (Oriza Triznyaknak hivom) vagy megyek meg 15 km-t s utana taxizok. Azt hiszem a buszt fogom valasztani, majd meglatom.

Villafranca del Bierzo